2013. július 5., péntek

Mit is kapsz a Mc. Donaldsban....

 A McDonald’s által tavaly kezdeményezett “átláthatóság” kampány célja: a Mc Donald’s étteremláncról való egészségtudatos kép kialakítása lett volna. Azonban ahelyett, hogy az emberek pozitívan beszéltek volna róla az egyes fórumokon, összességében azt tárgyalták ki mennyire undorítónak találják a Mc Donald’s-os ételeket.


A sült hasábburgonya összetevőiről írt leleplező cikk vírusként terjedt el az interneten. Az alap két összetevő, a burgonya és az olaj helyett, a fogyasztók a szalmakrumpli 17 különféle összetevőjével találkozhatnak.
A kampány nem teljesen új. A Mc Donald’s tavaly júniusban indította azt el egy YouTube videó segítségével. A video válaszként készült arra a kérdésre, hogy az élelmiszer miért néz ki drasztikusan különbözőképp a reklámokban, mint az éttermekben. A ” Mi ételünk, Önök kérdései” fórum azt az érzetet keltette, hogy a Mc Donald’s kinyitja “konyhaajtóit és ezentúl becsületes, átlátható politikát folytat.” Azzal, hogy a fogyasztók kérdéseiket a Facebookon vagy a Twitteren feltehették, az étteremlánc azt remélte, hogy a bizalom és a hitelesség légköre fogja őket körülvenni, az olyan piacon, ahol már eddig nagyon sok rossz sajtót kaptak, vírusként terjedő videókkal és gusztustalan képekkel kísérve.

A gyorséttermi lánc végül elkezdte nyilvánosságra hozni sültkrumplijának recepjét. A sok kérdésre feleletül elkészült egy videó is, amely választ adott egy sor kérdésre a Mc Donald’s-os krumplit illetőleg: honnan származik a burgonya, hogyan dolgozzák fel azt, milyen olajat használnak, és miért van olyan sok só rajtuk.

2013. július 3., szerda

Folyadékpótlás a hőségben

Legtöbben legalább iszunk valamennyi vizet minden nap, de a hőmérő higanyszála emelkedik, ezért még inkább figyelni kell a megfelelő folyadékmennyiségre. Nem mindegy azonban mikor és mennyit. Itt van pár ismertebb vízivással kapcsolatos tudnivaló.


Az emberi test minden egyes sejtjének vízre van szüksége a megfelelő működéshez. Vízre van szükség a testhőmérsékletünk szabályozásához, ízületeink és szerveink kipárnázott védelméhez, valamint az akadálytalan emésztéshez.
A legtöbbünknek voltak már enyhe kiszáradási tünetei (mint pl. fejfájás, renyheség, csökkent vizelet vagy izzadság), de ez akár olyan súlyossá válhat, hogy orvosi segítséget igényel. Komoly komplikációk is bekövetkezhetnek, beleértve az agyduzzanatot, eszméletvesztést, veseelégtelenséget, és még a halált is.

Szerencsére a felnőttek általában enyhén kortyolgatnak, vagy mérséklik a kiszáradást, egy kis extra folyadékbevitellel. De ha nem vigyáznak a korai szakaszban, az emberek extrém szomjúságot, szédülést, zavart és a vizeletürítés leállását fogják tapasztalni. A tüneteket a gyerekeknél, vagy az idősebbeknél még komolyabban kell venni, mivel létrejöhet hasmenés, hányás, láz, nyelési nehézségek, ingerlékenység és zavartság.
Az orvosok szerint az embereknek 3 liter folyadékot kell magukhoz venni minden nap és a nők 2,2 litert isznak, míg mások azt mondják, hogy nem kell erőltetni a vízfogyasztást, ha nem vagy szomjas.
A túlzott vízbevitel is veszélyes lehet, de ez relatíve ritka.
A túl sok víz ivása az úgynevezett vízmérgezés (hyponatremia), amikor a szervezetben felhígul a nátrium szintje és a sejtek elkezdenek megduzzadni. A tünetek általában magukban foglalják a hányást, fejfájást, zavarodottságot, és a kimerültséget, mely aztán rohamokhoz és kómához vezet.

Ez nem jelenti azt, hogy ne igyál, ha szomjas vagy! Igazából egy hosszú szomjazást követő bőséges vedelés okozza ezt a fajta vízmérgezést, ami például a maratoni futók gyakori betegsége. Az esetek többségében nem kellett volna kórházba kerülniük a vízmérgezést szenvedetteknek. Valójában saját magunkat sodorjuk bajba, ha a szomjúságunkon túl iszunk akár a divatját múlt szabály, vagy a sportital gyártók miatt. Ha még mindig aggódsz, tartsd be ezt az aranyszabályt: Ne igyál azon a ponton, amikor már tele vagy vízzel.

Forrás: noiportal.hu

Guinnes sörivási világrekorder magyarok

Sikerült, megcsináltuk! 2013. június 29-30-án Budapesten, az ún. Non-stop Sörmaraton során 24 óra alatt 281 vendéglátóhelyen söröztünk megadott szabályok alapján, vagyis megdöntöttünk egy kétéves Guinness-rekordot.


Az ötlet egyszerű, az ötlet nagyszerű, és akinek a fejéből ez az egész rekordkísérlet kipattant, és nem lehetünk neki a megnövekedett figyelem és a nagyszerű élmény miatt kocsmablogilag elég hálásak, a Sörtúra atyja: Fehérbálna.

Nem csak ivás

Hetek óta terveztük és szerveztük, járva a helyeket, lesve a nyitva tartást, lebeszélve a tulajokkal, üzletvezetőkkel, pultosokkal, hogy június 29-én jövünk, és kis segedelemmel, előzékeny kiszolgálással, feltett szándékunk, hogy világraszóló rekordot döntünk. Aztán eljött a nap, amit vártunk, és amitől egyúttal féltünk. Vajon kellőképpen rákészültünk? A sikerért mindent megtettünk? És aztán ott álltunk reggel 8-kor a Keleti pályaudvar környékén a rajthelynek kinevezett Sörmester söröző előtt, magunkra húztuk a kék-zöld egyenpólókat, és reméltük, hogy az elméleti matematika a gyakorlatban is működni fog. 13 sörivó, egy bájos jegyző, és egy mindent megörökítő kamerás, hogy megdöntsük a 24 óra leforgása alatt a legtöbb vendéglátóhelyen sörözés Guinness-világrekordját, amit két éve nem sikerült senkinek túlszárnyalnia. Az egykori csúcstartók egyetlen nap leforgása alatt 250 New York-i pubot látogattak meg, ahol is a rekord szabályainak megfelelően a csapat egy-egy tagja mindenhol ivott fél pint sört (2,365 dl).
Ha már maratonnak hívjuk...

A csapatunk minden téren nagyobbat gondolt. A Sörtúra és a Kocsmablog által szervezett csúcsdöntő akcióban a cél helyenként egy-egy pohár sör (3 dl) volt, tetézve azzal, hogy Budapest legalább öt kerületét érintjük, miközben autót vagy tömegközlekedési eszközöket nem használunk.
Beszédes számok

És sikerült! Tényleg kemény tempót diktálva, a rendelkezésükre álló időt csak részben kihasználva 18 óra alatt minimum 30 kilométert gyalogoltunk (nettó 28,6 km, de többször kerültünk és lyukra futottunk), 281 vendéglátóhelyen fogyasztottunk – a 234-es számot figyelmetlenségből kétszer emeltük a magasba -, vagyis 3,84 percenként értünk el egy-egy újabb helyre. Mindeközben 84,3 liter sört ittunk (fejenként 13 korsó), a számlák tanúsága alapján 145 és 680 forint közötti árakon, mindösszesen 85.000 forintért.
A résztvevők

Tény ami tény, bizonyos szempontból rutinos versenyzőnek számítunk, hiszen egyiküktől sem áll távol ez a fajta szórakozási forma. Az eseményen a Sörtúra, a Kocsmablog, a Szegedi Kocsmák, a Sörjárőr, a Quiznight, a Sörpong mellett két lelkes olvasó is képviseltette magát, plusz ugye azok az önzetlen segítőink, akik nélkül ezt az eredményt hitelesíteni lehetetlen volna. És most név szerint:

1.) Verba Gergely - Sörtúra (főszervező és ötletgazda)
2.) Puska Tamás - Kocsmablog (főszervező)
3.) Sztrieska Csaba - Sörtúra
4.) Darvas Gábor - Quiznight
5.) Kiss-Csitári Péter - Sörjárőr
6.) Szabó Zsolt - Szegedi Kocsmák
7.) Veres Dániel - Quiznight
8.) Kovács Márton - Sörpong
9.) Császár Gábor - Sörtúra
10.) Endrédi Dániel - Kocsmablog
11.) Hegedűs Mátyás - Quiznight
12.) Kovács Tamás - vendég
13.) Pozsár Balázs - vendég
jegyző: Šťovíčková Anna - Kocsmablog
videós: Törőcsik Kálmán - CamOne Hungary

Forrás: kocsmablog.hu

2013. július 1., hétfő

Megnyílt a Cake Shop!

Az V. kerületben, a József Attila utcában található üzlet pénteki megnyitóján a pult előtt és mögött is tömegek sorakoztak – egy dizájncukrászda nem is kívánhat jobb nyitányt magának!


A vadonat új Cake Shopba belépve a legszembetűnőbb dolog az üzlethelyiség teljes hosszában elnyúló, hatalmas pult, amely mögött végeláthatatlanul sorakoznak a különleges cukrászati műremekek és fagylaltkreációk. A tágas kirakat és a pultok alacsony kialakítása azonban más célokat is szolgál a kínálat puszta felmérésén túl: itt semmi nem marad rejtve a betévedő édességrajongók kíváncsi szemei elől!
A pesti Cake Shop tudatosan építi „látványcukrászda” koncepcióját, melynek lényege, hogy a szigetmonostori üzemből érkező, ínycsiklandó tartozékokból itt helyben, az eladótérben szülessen meg a varázslat, s a vendégek előtt nyerjék el a torták, sütemények a maguk végleges formáját és iparművészeti szintre emelt, aprólékos díszítésüket. Az elképzelés szerint a Cake Shopban színek, illatok és ízek együtt garantálják a páratlan élményt, ami a legtöbb hagyományos cukrászda nagyüzemi hangulatával szemben egy sokkal oldottabb, barátságosabb és a vendégek felé is nyíltabb atmoszférát kíván teremteni.

Az egyediségben az erő

 A tulajdonos cukrászmesternő, Sallay Fanni elmondása szerint a Kőleves Kertben tartott casting olyan jól sikerült, hogy az eredetileg egy-két főre tervezett bővülés helyett a budapesti üzletben rögtön nyolc kreatív energiáktól fűtött, elhivatott ifjonc kezdi meg a működését. Ennyi különböző egyéniség és stílus egyesül mostantól a dizájncukrászda égisze alatt, hogy egyesített erővel elégítsék ki az édességrajongók kiváló minőségű, kézműves alkotások iránti olthatatlan igényét.
És mivel a Cake Shop örömmel enged teret a kreativitásnak, külön pultot szentelnek a szabad fantáziának My Cake néven: itt a vendég saját szája íze szerint állíthatja össze az alapanyagokból saját tortácskáját éppúgy, ahogy a pult másik oldalán álló, ifjú desszertlovagok is belerejthetik a kreációkba egyéni látásmódjukat.

A felfedezés öröme


Színes, több különböző ízt egyesítő fagylaltcsodák, jólesően tömény torták, légiesen könnyed krémek, üdítően gyümölcsös piték, párjukat ritkító pudingok és túrógombóc. Ez vár minket a Cake Shopban. Vagy, ahogyan Sallay Fanni állítja, ha éppen olyanunk van, fahéjas csillagokat fogunk sütni. Spontán, szívből jövő, de minőségben és szemrevalóságban kompromisszumokat nem ismerő alkotások fognak kikerülni minden nap a Cake Shop pultjára, lelket melengető változatosságban. Sosem lehetünk egészen biztosak abban, hogy mi fog minket várni odabent. A meglepetésnek ezért az öröméért lesz érdemes folyton visszatérni!

Forrás: welovebudapest

2013. június 25., kedd

Az Opus Jazz Club Business Excellence díjat kapott!

2013-ban immár harmadik alkalommal kerültek átadásra a Business Excellence díjak, amelyet azzal a szándékkal hoztak létre, hogy az üzleti utazók aktív részvételével kiderítsék, melyek azok a turisztikai szolgáltatók, akiket legnagyobbra tart az utazóközönség, akiknek termékeit, szolgáltatásait átlagon felüli színvonal jellemzi.


A Business Traveller Hungary utazási magazin által életre hívott megmérettetésen összesen nyolc kategória jelöltjeire várták a szavazatokat, melyeket május 30-tól június 13-ig lehetett leadni.

Az idei díjátadóra június 19-én, a Dumaszínházban került sor, a Budapest Music Center keretein belül működő Opus Jazz Clubot Mankovits Adrienne, Hamar Krisztina és Nell Béla képviselte. Éttermünk "A legjobb business lunch étterem" kategóriában kapta a legtöbb szavazatot és nyerte el a közönségdíjat.

Forrás: Magagony Event - Show - Catering

Levesek kánikulára 2. - Joghurtos uborkaleves mozzarellával

levest enni nyáron is szeretünk, de persze nem nehéz, kiadós leveseket. Íme jó példák a kánikulai levelesek népszerűségére: 

HOZZÁVALÓK (4 SZEMÉLYRE):
  • 2 nagyobb kígyóuborka, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 nagy pohár natúr joghurt, 4 dl tej, 1 nagy csokor kapor, só, bors, 2 zacskó mozzarella golyó, kb. 10 dkg füstölt lazac
 ELKÉSZÍTÉS (FŐZÉS NÉLKÜL KÉSZÍTHETŐ):
Pucold meg az uborkákat és reszeld le nagy lyukú reszelőn, aztán az összes levével együtt öntsd bele egy levesestálba. Add hozzá a joghurtot és a tejet, majd az összetört fokhagymát is. Ízesítsd sóval, borssal és alaposan keverd össze. Ezután jöhetnek a mozzarellagolyók, érdemes őket félbevágni, aztán az apróra vágott kapor. Most ismét keverd össze a levest, majd rakd be a hűtőbe legalább egy órára, hogy összeérjenek az ízek. Tálald kis tálakba, díszítsd apró csíkokra vágott lazaccal!
Forrás: instyle.hu

Levesek kánikulára - kertleves

levest enni nyáron is szeretünk, de persze nem nehéz, kiadós leveseket. Íme jó példák a kánikulai levelesek népszerűségére: 
HOZZÁVALÓK (4 SZEMÉLYRE):
  • 1 fej lila- vagy vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 nagyobb sárgarépa, 1 fehérrépa, 1 paszternák (opcionális), 2 nagy marék zöldborsó, 1 fej karalábé, 1 kisebb gumó zeller (ha friss, a szára is), 1 nagy csokor petrezselyem, 2 bio zöldségleveskocka (opcionális), só, bors
  • Nokedli: 1 tojás, 3-4 evőkanák rétesliszt, só

 ELKÉSZÍTÉS:
A hagymát vágd fel apró kockára, és kevés olívaolajon pirítsd meg. Add hozzá a felkarikázott répákat, a paszternákot, a kockára vágott zellert és a szintén kockára vágott karalábét, majd sózd meg ízlés szerint. Ezután önts hozzá kevés vizet és párold fedő alatt kb. 10 percig, közepes lángon. Azután jöhet a megpucolt vagy fagyasztott zöldborsó, 2-3 gerezd összenyomott fokhagyma. Most öntsd fel kb. 1 liter vízzel, és add hozzá a leveskockákat is. Ízlésed szerint mehet bele még só és bors, aztán érdemes némi gyöngyöző rotyogás után megkóstolni, hogy milyen a leves íze. Tíz perc után, amikor már minden puhára főtt, nokedliszaggatóval szaggasd a tésztát a levesbe. Főzd még 10 percig, húzd le a “tűzről”, és add hozzá az apróra vágott petrezselymet. Tedd vissza a fedőt, várj 10 percet, aztán már ehettek is!
Nokedlikészítés: Egy kis tálkában keverj össze egy egész tojást 3 evőkanál rétesliszttel és 2 csipet sóval, adhatsz hozzá 2-3 csipet apróra vágott petrezselymet is.

Forrás: instyle.hu